Most jó igazán...

...napok óta jól érzem magam, már kezdtem gyanakodni :) de semmi rendkívülit nem találtam.

Egyszerűen tudatosítottam magamban a környezetemet, a családom tagjait a házat ahol élek, a munkámat... de elsőként önmagam. Türelmesebb, belátóbb elfogadóbb vagyok - hurrá ez a legjobb, ami hosszú ideje történhetett velem.

Visszataláltam önmagamhoz, próbálom ugy intézni a dolgokat, hogy jó sokáig magadjak is igy, van mit kiaknáznom ujra programozni magamban...
Hogy történt mindez? Egyszercsak gondolkodni kezdtem a magamon, figyelni az érzéseimet, a gondolataimat a világhoz való viszonyulásomat...találtam valamit, amit már rég keresek a kulcsot önmagamhoz...hogy ne az érzelmeim (indulat, harag,) irányitsák az emberi kapcsolataimat...a hangulatomat

Megleltem a hitemet, önmagambavetet bizalmamat, hogy képes vagyok megoldani a feladataimat, megtudok bocsájtani magamnak és elfogadni magam olyannak amilyen...
Tudatositani a fejlődés fontosságát és a gondolat teremtő erejét...A múlt mint lehetőség az áskálódásra nem szerepel a fontossági listámon, a jelen annál inkább az adott pillanat kínálta lehetőségek és leckék sokasága...

A fiam is nyugisabb, megértőbb - elfogadóbb a világ eddig ismert dolgai iránt.

Azt hiszem nem akarok jó gyereket faragni belőle, miután ezt eldöntöttem sokkal könnyebbé vált a kettőnk kapcsolata...
Időnként nehéz elengednünk az évekig jónak hitt elhatározásainkat. Régi tapasztalásom, hogy a görcsös akaras, megoldani vágyás nem hoz eredmény, ... sokadszor történ a csoda, hogy egyszercsak átbillent valami és zutty a helyére került... a tudat munkálkodott...

Hiszem, hogy a szeretet is a tudat által szabályozott érzelem, mint a sorompó felemelkedig és indulhatsz...
A másik az elfogadás- ezzel még lesz munkám - örülök is neki, mert anélkül nem tudom átprogramozni az eddigi beidegződéseimet...
Most nagyon jól érzem magam, harmónia vesz körül - ajándék, siker leginkább ezek jutnak most eszembe...

bánat fácska...

..öntudatlanul azt hisszük, ha jó sok mindennel elfoglaljuk magunkat, lekötjük a tudatunkat lényegnek vélt gondolatokkal, cselekedetekkel időt nyerünk.

Időt nyerünk az önmagunkkal való szembesülés elkerüléséhez. Késleltetünk valamit, amiről tudjuk - már most is késő megtenni, annyi minden restanciánk van már ezzel kapcsolatban, hogy - jó sok időbe telne szétbogozni.

Félünk, szembesülni kik vagyunk, félünk felismerni mivé váltunk. Ehelyett olvasunk ezt+azt, de írni nem merünk - nehogy a kisördög leleplezzen a sorok között. Nézünk ezt+azt, de magunkból merítve alkotni tétovázunk - nehogy az a nehogy...

A felszínt vágjuk, nehogy a mélységet érintve önmagunk húsába vájjunk! Elbeszélünk magunk és egymás mellett - igy könnyebb..

A kérdés amit sokszor felteszünk:
- Miért pont velem történik minden?
-Mit vétettem, hogy ezt kell megélnem?
-Kinek ártottam én?
-Hát ezt érdemeltem?.....stb.

A külvilágtól várjuk a válaszokat, és a sajnálattal beérjük, visszaigazolásnak vélve a magunk igazát. A könnyeink áztatta bűneink penetráns, penészes szagát !
Jól bedunctoltuk az egészet, lehet el is ástuk, de hát a magva megeredt, és hozott nekünk egy ujabb bánat, csalódottság kicsinyke ágat..

Az ágacska fává sarjad, árnyékot ad, beárnyékolva lelkünket - vadhajtásokkat hozva burjánzik a szívünkben... És ekkor már tudjuk, hogy magunk ellen vétettünk... s a gyümölcsét érleltük a bünnek, hogy cinkosai lettünk önmagunk elvesztegetésének..

Kérdezd hát meg magadtól : hogy vagy? mi van veled, hol akadt el a fogaskereked?

Az idő sürget, a tét óriás - bár nem több csak az életed, s hidd el senki más csak is te vagy a hibás!

Szeretettel
B.

...az Ősz sok mindenre ráébreszt, elmélkedésre késztet - ami a nyári zsongásban kimaradt észrevétlen tuléltem :) most tudatosult bennem...
Jó ideje volt már annak, hogy ugy érzem jól - érzem magam a bőrömben, nem szük és nem is tág :) pont olyan amilyennek lennie kell!Lassan jutottam el ebbe az állapotomba. Az elmúlt - elég hosszúra nyúlt időszakomban megviselt, kiábrándult, depresszios gondolatokkal tüzdelt lelkiállapotomon vagyok tul..Már nem akarom boncolgatni mi miért hogyan - nem akarok ujra elmélyülni a múltban...amikor nem volt út előttem és tényleg el is tévedtem :(((
Visszataláltam magamhoz, a lelkem hangja halkan, suttogva, szelíden dalolta - találj rám, mint a gyermekek az erdei táborban, bújocskázva fák mögé bújva "játszák az erre csörög a diót". Közben észrevétlen letérnek az ÚT-ról és hirtelen minden besötétül...Hosszas bojongás után itt vagyok, fülemig sárosan, csatakos a ruhám, zilált vagyok, de a szemem ragyog.. húúú de messzi, húú de hosszú volt..
Néha kellenek a kitérők, hogy biztosak legyünk abban, hová kell tartanunk, mennyit birunk és hova tartozunk.Mi a célunk és milyen módon érhetjük el.
Minden kitérő után erősebb, tudatosabb a szellem - mint a szomjazó a sivatagban, a víz láttán felderül és teljes fizikumával csobban a vízbe, mert vágya határtalan ...Nagyon vágytam rá, hogy kitaláljak a bojongásból, az elszigeteltségből, a magányból..Azt hiszem az életem, önmagam előtti alázat és elfogadás az ami utat mutatott, a szeretet ami felemelt..
Nagyon nehéz az embernek átfordulnia, egy hatalmasat ugrani felfelé, átbucskázni a fején, visszaváltozni azzá aki...Amikor ugyérzed, mindenért magad vagy a hibás, te tehetsz arról, hogy azokat kiket szeretsz boldogtalannak vélsz, vagy senkinek nem kell a lelked csak a tested...stb. tényleg elindíthatsz egy rothasztó, bomlasztó folyamatot, amely a tested-lelked marcangolja...
Ha nincs erőd visszafordulni - leereszkedsz a téboly és indulatok világába...elhiszed, hogy Isten igazságot tett és büntetésül már ott a helyed örökre, mert rossz vagy...és e szerint is cselekedsz! :(
Isten a Teistened ilyen sosem tenne veled - ma már tudom és azt is, hogy milyen jó vagyok :)
Sok féle lehetőségem volt tanulmányozni magam, boncolgatni a mit miértet, keresni a válaszokat...néha elfáradtam belé, volt hogy hagytam nem érdekel, mint a durcás kisgyerek .... de most nagyon is érdekel mi van velem, mi jo nekem.... szeretem Magam és szeretlek Benneteket...
Féltem az ősztől és főleg a téltől, hogy a fénytelen szürke hétköznapok sűrű fátylat borítanak rá...
Most örülök a színeknek, szeretek az erdőben kirándulni a Fiammal, nagyon megnyugtat elvarázsol, mintha mesében lennék, ahogy sáros bakancsom alatt roppan az ág és susognak a levelek, lágyan borzolja hajam a szél és halovány fények világitják meg a narancsos-sárgás-lilás őszi faleveleket - tudom jó helyen járok :) boldog vagyok:)))
Otthon a kertben hosszú percegig nézek egy-egy növényt, szinte látom ahogy fejlődik, érzem amit érez- ha megakarom ismerni őket, azzá kell válnom ami a megismerésem tárgya, alanya - azonosulni vele elfogadni, megszeretni....
Üzenem nektek: Nyíljatok ki mint a virág, hogy szerethessen a világ :)Barbara